Az Angolkeringõ...                                                                              

Az Angolkeringõ a húszas években a Bostonból fejlõdött ki, a Bécsi keringõ egyik utódjából, amely a régi "kerek" fordulások mellett már az "egyenes irányú mozgás" új elemeit is tartalmazta. Származási helye után nevezték el "angol keringõ" -nek. Ezt a nevet azonban csak 1929-tõl használták a versenyeken. Az Angolkeringõ kezdetben inkább elõretörekvõ tánc volt, késõbb a megnövekedett fordulásfokból következõen az ütem végén a lábakat zárták. Mivel a teljes fordulások problematikusnak bizonyultak, a tánc átlós szerkezetet kapottt, amelyben a jobbra és balra fordulásnál csak háromnegyed fordulatot táncoltak. Az Angolkeringõ ritmikusan lendülõ mozdulatai által, melyet lágy, gyakran szentimentális zenére táncolnak, a legharmónikusabb standard tánccá vált. Gyakran rendezvények megnyitásaként táncolják.

Zene:  lassan áradó, lágy, szelíd, ingaszerûen az ütem elsõ ütését hangsúlyozza.

Ütem: 3/4

A Bécsi keringõ...                                                                              

A társastáncok közül a keringõnek van a legrégebbi hagyománya. A neve a német "waltzen" szóból származik és a talajon sikló lábak forgó mozgására vonatkozik. A keringõ elõdjeit kutatva egészen a XII-XIII. századig lehet visszamenni, a német "Springtanz"-ban lehet a keringõ eredetét felismerni. A legtöbb tánctörténész a keringõt a régi Dreher-re vagy a Landler-re vezeti vissza a XVI. századtól kezdõdõen. A második verzió a keringõ keletkezésére a "Langaus"-ban látja, amelyben a táncosoknak egy nagyon hosszú termet kellett a legkevesebb forgással végigtáncolniuk. 1750 körül fordult elõ a "waltzen" szó mint táncforma egy rögtönzött bécsi vígjátékban.

Miután a porosz királynõ betiltotta, a keringõ diadalmenete a bécsi kongresszus (1815) után kezdõdött. Nem kis része volt ebben Lannernek és a Strauss dinasztia mámorító keringõmelódiájának. Németország maradt a keringõvel kapcsolatos események középpontja egészen a húszas évekig, amikor is kb. egy évtizedig háttérbe szorult a modernebb, dinamikusabb táncformákkal szemben. Néptáncként a keringõt a harmincas évek elején fedezték fel újra. A nürnbergi tánctanárnak, Paul Krebs-nek köszönhetõ, hogy 1951-ben a Bécsi keringõt mint egyenjogú standartáncot ismerték el.

Zene: gyorsan folyó, temperamentumos, szárnyaló, lendületes, hangsúllyal

          az elsõ ütésen.

Ütem: 3/4

A Tangó...                                                                                          

A Tangó származása elválaszthatatlan az argentin néplélektõl és a fõvárostól, Buenos Airestõl. Az eredete igencsak vitatott. A Tangó elnevezése a "tambor" (dob) szóra vezethetõ vissza, amely olyan ünnepet idéz, amelyet a fekete dél-amerikaiak dobszója kísért. A táncos és a zenei befolyás a kubai Habanérából és az argentín Milongából származik, a táncot a bordélyház látogatói táncolták. Hegedû, fuvola és gitár vagy zongora kísérte, 1870 után a bandoneon is, ami egy kromatikus tangóharmonika. A spanyol-argentin mélabúval átitatva a tangó elletéteiben is mutatkozik: férfias és nõies, kemény és lágy, agresszív és szentimentális. 1907-ben került át a Tangó Európába, mindennekelõtt Párizst bûvölte el. A spanyol-argentín lokálokban tûnt fel elõször, miután elismert társastánccá vált.

Zene:  ellentétekben gazdag; szenvedélyes és introvertált, kemény és

          szelíd, kissé borongós és fennkölt, szaggatott és virtuóz, drámai

          és csüggedt, dinamikus és játékos, gondtalan és heves.

Ütem: 2/4

A Slowfox...                                                                                        

A Slowfox táncos karaktere tág jellegû, folymatosan haladó, hullámszerû járó- mozgásokban nyilvánul meg. A táncot a hanyag eleganciával elõadott, hosszan elnyújtott lendületek jellemzik, melyeket gyors fordulatok és meglepõ pózok tesznek varázslatossá. A többszörös világbajnok és tréner, Karl Breuer, találóan írja le a Slowfoxot: "A Slowfox annyiban a legkönnyebb standardtánc, amennyiben a ez a tánc alapul leginkább a természetes járómozgásokon. A lábat a Slowfoxban egyszerûen oda helyezhetjük, ahová a súly kívánkozik. Egyúttal azonban a legnehezebb standardtánc is, amennyiben sikere döntõen azon múlik, hogy ne hasson unalmasnak. Ez csak akkor sikerül, ha nagyon extenzíven táncolják és zeneileg nagyon intenzíven interpretálják.

Zene: Lassan áradó, tartózkodó, melódikus, szabályos.

Ütem: 4/4

A Foxtrott és a Quickstep...                                                              

A Foxtrott eredete a régi Onestep-ben és Rag-ben keresendõ. A Onestep 1910 körül került át Észak-Amerikából Európába, leegyszerûsített "egylépésmozgásával", mindig változatlan ritmusával, egy sasszé nélküli mars és haladó jellegû tánc volt. Mint társastánc, a Twostep-et váltotta fel.

Amikor a Ragtime, a tánczene elsõ modern formája, Angliában tért hódított, fejlõdött ki a Onestepbõl a Rag. E tánc sajátos Rag-jellegzetessége egy, a szinkópa ritmusára, behajlított térddel táncolt lépés volt. Az ebbõl kifejlõdõ Foxtrott a lassú és gyors, elõre és hátra lépések sasszéval variált tetszés szerinti váltakozásából állt. 1924-tõl a Foxtrottot a más-más gyorsasággal játszott zene alapján egy lassúbb variációra, az úgynevezett Slow Foxtrottra és a gyorsabb Foxtrottra, az úgynevezett Quickstepre vált szét.

A Slowfox a lineáris lépésmintákat követõ, mûvészien megformált, hosszú, sikló járómozgáson alapul.

A Quickstep-et a legvidámabb és legsziporkázóbb társastáncnak tekinthetjük, a 2. világháború után kicsi, ritmikus szökellõ lépésekkel egészült ki.

Zene:

Foxtrott:    gyors, ritmikusan hansúlyozott, részben swingelõ.

Quickstep: nagyon gyors, vidám, sodró, sziporkázóan virtuóz.

Ütem: 4/4